A hajó méltóságteljesen úszott a kék tengeren. A vitorlái kövérek voltak a széltől, gyorsan siklott a távoli kikötő felé. Dani egy távcsövön keresztül kémlelte a horizontot. Már egy éve, hogy elindult otthonról és keresi a könyvet, amelyben minden tudás benne van, amit a világról tudni kell. Nagyapja mesélt neki róla… Ha megszerzi, akkor a varázslócsaládok között ők lehetnek a leghatalmasabbak és többé nem kell félniük az ellenségeiktől. Dani talált egy ősrégi, szakadt térképet egy őserdő közepén álló elfeledett templom romjai között, amit nagyapja történetei alapján azonosított. Úgy gondolta, hogy jó nyomon jár.
Hirtelen félelem költözött a szívébe… Mi van, ha mások is tudomást szereztek a könyv helyéről? Egyedül nem lesz elég erős, hogy megküzdjön több ellenféllel. Nem fordulhat vissza, kell neki a könyv.
Egy hét múlva a hajó kikötött egy sziget öblében, hogy vizet vegyenek fel. Dani egészen idáig nem szólt a kapitánynak, hogy itt szeretne partra szállni. A kapitány vakarta a fejét, nézett rá elgondolkozva, aztán bólintott. Öreg volt már, de soha senki nem akart egy elhagyatott partszakaszon leszállni a hajóról. A lelkiismerete megnyugtatása miatt megígérte Daninak, hogy egy hét múlva ugyanitt ki fognak kötni. Ő viszont úgy volt vele, hogy a könyv nélkül nem tér vissza soha. A könyvvel együtt pedig elég hatalmas lesz, hogy varázshatalmával azonnal otthon teremjen. Ha pedig itt nincs a könyv, akkor máshol se lehet.
Dani érezte, hogy közeleg az óra, amikor minden eldől: a dicsőség szárnyain a magasba repül vagy pedig a mélységbe süllyeszti a kétségbeesés. A hajó felszedte a horgonyt és távolodott, Dani pedig ott állt a fövenyen egyedül a holmijával. Elindult a sziget belseje felé. Erdőben haladt, úgy döntött, hogy keres egy tisztást és letáborozik.
Elővette az egyetlen varázslatos dolgot, amit otthonról hozott: egy apró, narancssárga töklámpást, ami varázsszóra erős, a naphoz hasonló fényt és meleget áraszt. Leszúrta vándorbotját a földbe és felakasztotta rá a csodálatos lámpást. Mindig így tett, amikor letáborozott egyedül. A fény a gonosz szellemeket és a ragadozókat is távol tartotta. Feltámadt a szél, a lámpás hintázni kezdett, a fénykör elmozdult és Dani egy árnyat vélt felfedezni az erdőben, de mire jobban megnézte volna, az alak eltűnt. Megvonta a vállát… Ha rossz szándékkal közelít bárki vagy bármi, a fény távol tartja. Nyugodtan megvacsorázott, aztán a fejére húzta a takaróját és elaludt. Néha felriadt az erdő zajaira, állatok neszezésére és hangjaira, de nem történt semmi. Amikor a nap felkelt, Dani is talpon volt. Eltette a lámpást a fekete bársonyból készült zsákjába, csinos masnit kötött rá a narancssárga selyemszalagjával, összecsomagolta a holmiját és indult tovább a sziget közepe felé. Ott kell lennie egy régi romnak.
Szerencsére talált egy ösvényt, ami idővel olyan széles lett, hogy egy szekér is elfért volna rajta. Furcsa, kicsi kék virágok nőttek az ösvényen. Dani vigyázott, hogy ne tapossa le őket, inkább a fák között ment. Ki tudja, lehet, hogy a virágok egy tündéré, akit nem lenne jó feldühíteni.
Dani előtt ritkássá váltak a fák, aztán egy tisztásra jutott, ahol egy romos fal állt. Körbejárta és hamar talált egy lejáratot a föld alá. Elővette a töklámpását, meggyújtotta és leindult lefele. Látta a szeme sarkából, hogy mindenféle rémálmokban született árny menekül, a fény elöl, éppen hallotta fájdalmas sikolyaikat is. Megborzongott, de tudta, hogy amíg a lámpás világít, addig nem tudnak vele semmit se kezdeni. Nagyapjának mélyebb értelemben is igaza volt, amikor azt mondta, hogy az olvasáshoz fény kell…
Dani mélyen járt már a föld alatt, azt sem tudta, pontosan merre kell visszamenni. Sajnálta, hogy nem hozott magával krétát vagy fonalat, hogy megjelölje a kifele vezető utat. Végül rábukkant egy teremre, aminek a közepén, egy olvasóállványon egy nagy, bőrbe kötött könyv feküdt. Megbabonázva elindult felé, amikor közel ért nyújtotta a karját, hogy kinyissa…
Ekkor kiabálást hallott, nem tudta, honnan, mintha a falak kiabáltak volna.
– DANI, DANI! Már megint alszol órán! – mondta Marika néni dühösen. Dani jó eszű kisfiú volt, de utálta a nyelvtanórát és néha elaludt. Dani felriadt és egy pillanatra nem tudta, hogy hol van. Az előbb még egy földalatti teremben volt és egy fontos küldetést hajtott végre. Most pedig egy világos, napfényes teremben ül előtte egy dühös, szemüveges nő, körülötte pedig kuncogó gyerekek. Elfintorodott… Nyelvtanóra és elaludt. A szülei megint haragudni fognak rá. Mennyivel jobb volt az álmában, ha folytatódik, akár még egy sárkányt is legyőzhetett volna.
– Bocsánat, Marika néni – mondta, némi bűnbánó hangsúllyal. Aztán úgy tett, mintha odafigyelve oldaná meg a feladatot, de valójában annak az álombeli Daninak a történetét írta le és elképzelte, hogy még milyen kalandokba keveredhet egy ifjú varázsló. Remélte, hogy folytatódhat az álom…