Samhain

Adam felkapaszkodott a különböző virágokkal díszített szekérre, s helyet foglalt hátul, a húga mellett. Legszívesebben nézte volna a tájat, a kihalt várost, a hajókkal teli kikötőt, ami mellett zötykölődve elhaladtak, de a húgának ez volt az első Samhainje, amit a többi ünneplővel tölthetett. Belebújt legszebb ruhájába, hajába hatalmas masnit köttetett az anyjukkal, majd az egész utat izgatottan végigcsacsogta.

A szekér lassan megállt a tengerpart egy elhagyottabb részén, ahol máskor nem volt semmi és senki, csak egy hinta lengedezett magányosan a szélben. Most az egész város kicsődült megünnepelni az újévet. Virágokkal, töklámpásokkal díszítették a helyet, süteményt, bort hoztak az éjszakai piknikre, míg a gyerekek bodzaszörpöt kortyolgathattak a hatalmas tűz mellett. Amíg ezen az éjszakán bezárkóztak a házaikba a régiek, most direkt a tengernél várják azt a pillanatot, amikor a legkeskenyebb a határvonal az élők és holtak világa között.

Bár Adam félt a szellemektől, félelmét nem mutathatta ki, hiszen a nagyapja a város druidája. Most is ott állt a szírt legszélén, lábai alatt a tajtékzó tenger, és csak megigézve bámult maga elé a semmibe. A fiú megállt mellette, de nem mert megszólalni, mert attól tartott, hogy megijeszti vele az öreget és lezuhan az előttük lévő mélységbe.

– Mindjárt itt a Boszorkányok Órája – köszöntötte az idős férfi az unokáját. – Hozd az Árnyak Könyvét, és köszöntsük a túlvilági vendégeinket.

Adam megremegett. Utált ahhoz a könyvhöz érni. Mindig bizsergett tőle a keze és rossz szellemek vették át felette az uralmat. Nagyapja ilyenkor büszkén figyelte, miközben nagyban hangoztatta, megvan a leendő főpap. Ám Adam nem akart az lenni. Egyszerű tinédzser szeretett volna maradni, akit messzire elkerül mindenfajta misztikus lény. Ehelyett itt volt az első olyan Samhainjén, ahol neki kellett köszöntenie a városlakók alkotta kör közepén a túlvilági szellemeket az új év kezdetén.

Ehelyett itt volt az első olyan Samhainjén, ahol neki kellett köszöntenie a városlakók alkotta kör közepén a túlvilági szellemeket az új év kezdetén.

– A Dhia dhilis… – kezdte Adam az előre betanult imádságot.  – Bandia… Agus taibhse…

A többiek hangosan kántálták utána, míg transzszerű állapotba nem kerültek. Senki nem vette észre az öreg druidán kívül, hogy a tenger egyre magasabbra hág, a felhők összesűrűsödtek, a szél pedig viharosan feltámadt. Csak akkor hallgattak el, amikor a vihar elvonult és Adam halva zuhant el.

– Itt az ideje bemutatni a főpapnőnket az isteneknek – mosolyodott el a vén.